fbpx
Vajon melyik utazó bakancslistájáról hiányozhat az egyedülálló Comoi-tó, aminek bája már évszázadok óta megigézi a művészeket is. Gioacchino Rossini, Giuseppe Verdi és a francia regényíró Flaubert is ihletet merített ebből a páratlan természeti szépségből. A jelenkor embere pedig a pénzhez, a fényűzéshez, mérhetetlen gazdagsághoz köti a tavat. Pár éve egy 8 fős társasággal úgy döntöttünk, hogy egy októberi hosszú hétvégét...
Brugge,Belgium
Az előkészületek: Miután már többször töltöttük az adventi ünnepet budapesti, vagy bécsi vásárokban, ezért idén új célpont után néztünk. A lehetséges uticélok között felmerült Varsó, Koppenhága, és Brüsszel-Brugge. Rövid gondolkodás után a belgiumi városokra esett a választásunk. A WIZZ kártyán kellő mennyiségű pont halmozódott fel a legutolsó utazásunk óta, így azokat repülőjegyre beváltva, megspóroltuk a kb. 20.000 forintos oda-visszaút költségét. Belgium a...
Pár évvel ezelőtt, miután a szomszédos országokat nagyrészt bejártuk és emellett jópár mediterrán országban is nyaraltunk, úgy döntöttünk, hogy itt az ideje egy északi országba is ellátogatni. Az első északi, 2013-as finnországi utunk annyira megtetszett, hogy 2015-ben egy barátunkkal közösen elkezdtünk egy újabb barangolást szervezni, ezúttal Skóciába. Miért választottuk éppen Skóciát? A Skót-felföld lélegzetelállító tájai miatt, a különleges túraútvonalak miatt, a...
Tata városát nem véletlenül nevezik a "vizek városának". Ez a megnevezés egyáltalán nem túlzás, hiszen az ismert Tatai öreg-tó, a romantikus hangulatú Cseke-tó, és a mesébe illő Derítő-tó mellett a területen számos mélykarsztos eredetű forrás helyezkedik el. A források a várost már a 20. század elején is komoly turisztikai célponttá tették. A 2021-es év első hétvégéjén egy fél napos séta...
Sun Voyager,Reykjavik,Iceland
Az Atlanti-óceánon található Izland az egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb hely a bolygón. A sziget az eurázsiai és az észak-amerikai földlemez határvonalán helyezkedik el, ennek következtében komoly vulkáni tevékenység tapasztalható a térségében, s tulajdonképpen így alakult ki a szigetország is. A felszínén összesen 140 aktív tűzhányó van, amelyek időszakosan működnek. Érdekes, hogy "Iceland" jelentése a jég hazája, ezzel szemben Izland területének...
jemaa_el_fnaa_marrakesh_morocco
Kinek érdemes Marokkóba utazni? ...aki szeretne egy Európán kívüli egzotikus kultúrát megismerni... ...aki felejthetetlen gasztronómiai élményekre vágyik és mindezt olcsón... ...aki szeretne a sivatagban tevegelni, vagy a homokdűnék között quadot vezetni... ...aki egyedi képekkel szeretné feldobni a családi fotóalbumot... ...aki egy hosszú hétvégés városnézést szeretne, mindezt olcsón és teljes biztonságban... Annak Marokkó tökéletes első, Európán kívüli célpont. Hogyan utazzunk Marokkóba? Különböző fapados légitársaságokkal közvetlenül is eljuthatunk Marokkóba....
fim:nagygalla
Parkoló Kőhíd Bakancsos kunyhó Nagy-Galla   Túra hossza: 10 kmSzintkülönbség: 380 mTúra időtartama: 4 óra 2020-ban utolsó túránk a Márianosztrától nem messze levő Galla csúcsok egyikére, a 479 méter magas Nagy-Gallára vezetett. Budapestről bő 1 órányi autózás után délután 1 óra körül értük el a sétánk kezdőpontját, a Csák-hegyi andezitbánya déli csúcskét, ill. a Máriakút v.m-et. A megállótól 800...
Rossio Square,Lisbon,Portugal
Az utazás előtti évben munkahelyi kiküldetésem során személyesen is megismerkedtem két Lisszabonban élő portugál kollégámmal, akikkel nagyon jó kapcsolatunk alakult ki, így a nyaralásunk tervezésénél nem csak az volt a szempont, hogy új országba jussunk el, hanem a viszontlátás is újra elérhető közelségbe került. Korábban számos útleírást olvastunk a dél-portugáliai Algarve partjairól, ahol egymást érik a festői szépségű öblök, a...
Isztambul Európa szélén található, a keleti és a nyugati világ találkozásánál. Tökéletes célpont lehet mindazoknak, akik szeretnének a keleti világgal és kultúrával megismerkedni. Mivel korábban leginkább Nyugat-Európában utaztunk, így idejét láttuk ellátogatni egy újfajta élményeket adó helyre. India, vagy a Közel-keleti arab világ elsőre túl nagy falat lett volna, ezért a választásunk a török nagyvárosra esett. A két kontinens összekapcsolásával...
Praia de Marinha,Algarve,Portugal
A Portugál nyaralásunk első pár napjáról, a lisszaboni élményekről ebben a cikkben olvashattok. Következzék a folytatás, az algarvén töltött egy hetünkről. Miután a repülőtéren fevettük az autót, Sintra felé indultunk. A Lisszabontól alig 30 kilométerre fekvő Sintra a természeti szépségeivel, a hegytetőn lévő mór várával fantasztikus helynek ígérkezett, minden útleírás és könyv ajánlja, hogy kössük ezt össze Lisszaboni tartózkodásunkkal. Képzeljük el,...

NÉPSZERŰ CIKKEK