Az előkészületek:
Miután már többször töltöttük az adventi ünnepet budapesti, vagy bécsi vásárokban, ezért idén új célpont után néztünk. A lehetséges uticélok között felmerült Varsó, Koppenhága, és Brüsszel-Brugge. Rövid gondolkodás után a belgiumi városokra esett a választásunk. A WIZZ kártyán kellő mennyiségű pont halmozódott fel a legutolsó utazásunk óta, így azokat repülőjegyre beváltva, megspóroltuk a kb. 20.000 forintos oda-visszaút költségét.
Belgium a sült krumpli, a csoki és a gofri mellett a sör hazája, amit semmi esetre sem szerettünk volna kihagyni, így a mostani utunk során nem gondolkoztunk autóbérlésben, helyette a tömegközlekedés mellett tettük le a voksunkat.
Az időnk nagy részét Brugge-ben töltöttük, így szállás keresésnél kézenfekvőnek tűnt, hogy a városban foglalunk, azonban amikor a Booking.com-on megláttuk az adventi időszakra vonatkozó árakat, hamar újraterveztük a keresést. Bruggenek a tojás alakú, városfallal körülvett belvárosában kettőnknek két éjszakára 80-90 ezer Ft lett volna egy pici apartman, vagy szoba. Ezzel szemben a tengerparti Blankenbergében vagy Oostendében holtszezon lévén komplett négy fős lakást találtunk 40 ezer Ft-ért. Így tengert is láttunk és egy igazán nyugis kis városban laktunk, ahonnan az óránként induló vonat alig 15 perc alatt teszi meg az utat Bruggebe.
1.nap: Charleroi-Gent-Blankenberge
Reggel 8 órakor menetrend szerint érkeztünk meg Brüsszel fapados repülőterére, ami a várostól 60 km-re eső Charleroi mellett található. Leszállás után borongós, esős, szeles idő fogadott.
A repülőtérről Belgium fővárosába többféleképpen el lehet jutni.
- Repülőtéri shuttle buszjárat a FLIBCO üzemeltetésében retúr jegy 14,20 € / fő.
(A FLIBCO a brüsszeli transzfer mellett üzemeltet genti ill. brugge-i járatokat is) - A belga vasúttársaságnál kombinált busz+vonatjegyet vásárolva 15,90 € / fő.
Mi a FLIBCO járatára vásároltunk előre online jegyeket, a kinyomtatott tiketekkel kellett megkeresnünk a termináltól nem messze eső busz végállomást.
A buszok kb. 20 percenként indulnak, a teljes menetidő Brüsszel-déli (Station Brussel-Zuid; Gare de Bruxelles-Midi) pályaudvarra kb. 45 perc. A brüsszeli városnézést utolsó napra terveztük, így a pályaudvarra érkezés után más dolgunk nem maradt, mint a vasútállomáson vonatjegyet venni Gent-be.
Jegykiadó automatából 2 főre 6020 forintot fizettünk. (Összeadva az eddigi költségeket kiderül, hogy kb. 6-7 eurót spórolhatunk fejenként, ha a FLIBCO járatát Gentig vesszük igénybe, viszont a genti járat csak 2 óránként indul a reptérről)
Gent
Gent negyedmilliós lakosságával átmenetet képez egy kozmopolita metropolisz és egy csendesebb, vidékiesebb hangulatú város között. A város virágzását segíti, hogy Brüsszelből és Antwerpentől egyre több fiatal költözik ide, tovább növelve a közel 60.000 itt tanuló egyetemista számát.
40 percnyi vonatút után zökkenőmentesen értünk Gent vasútállomására (Gent-St. Pieters). A pályaudvar nagy része jelenleg építési terület, a neogótikus épület köré modern irodaépületek kerülnek a jövőben. Az állomás előtti Koningin Maria Hendrikaplein térről indulnak a villamosok az óváros felé. A sima villamosjegy 3 Euróba kerül, így ha kicsit hosszabb ideig is tartott az út, mi a séta mellett döntöttünk.
A séta során számtalan szemeteszsákot láttunk simán a házak mellé dobva. Annak ellenére, hogy figyelnek a szemét szelektív gyűjttésére, alig vannak (legalábbis mi nagyon keveset láttunk) konténerek kihelyezve, így az utcán gyűlnek a zsákok. Ez kicsit furcsa volt.
A Korenmarkt-ra érve szembe találjuk magunkat a monumentális Szent-Miklós templommal (Sint-Niklaaskerk) Az épület nagyon megsínylette az elmúlt évtizedeket, a falakat hatalmas repedések, a padlót beázás utáni víztócsák tarkították, a torony omladozó állapotban volt. A genti lakosok a felújítás ellen voltak, maga a polgármester is végleg be akarta záratni, majd parkolóházzá alakítani. A templom végül megmenekült, 2011-ben 50 évnyi renoválás után részlegesen újra megnyitották a látogatóközönség előtt. A teljes felújítás 2018 végéig tart, még az orgona is újra a régi fényében fog pompázni.
Innen pár száz méterre találjuk Gent másik nevezetességét a Harangtornyot (Belfort). A torony építése 1380-ban fejeződött be, attól fogva sok évszázadon át őrtoronyként és harangtoronyként funkcionált. Érdekes tény, hogy a torony fémből készült csúcsát az 1913-as Világkiállításra kőre cserélték, mivel az eredeti a városi tanács megítélése szerint túl 19. századi volt. Mi kihagytuk a 8 € befizetését és a toronyba vezető 256 lépcső megmászását, ami után 91 méter magasságból láthatunk rá Gent városára.
A Sint-Baafsplein-en továbbhaladva szinte pár lépés múlva elérjük a Szent-Baaf Katedrálist (Sint-Baafs Cathedral). A katedrális ad otthont a híres, 24 darabból álló oltárfestménynek a “Titokzatos Bárány Imádatának”. A festményt 1432-ban készítette Jan és Hubert van Eyck, ami szinte mikroszkópikus részletességgel van elkészítve. 1934-ben a bal alsó darabot ellopták és mivel a tolvaj még azelőtt elhunyt, hogy elmondhatta volna hova rejtette a hiányzó darabot, így máig ez a legtitokzatosabb esemény Belgium történelmében. Jelenleg a festmény néhány darabját renoválják, 2018 végére az összes rész újra a helyére kerül, kivéve az eltulajdonított példányt, amit replika helyettesít. A festményt itt lehet megtekinteni.
Észak-nyugat felé sétáltunk tovább a Werregarenstraat felé. Az utca neve talán a helyieknek sem ugrik be elsőre, hiszen mindenki a Graffiti utcaként ismeri azt. 1995-ben a genti fesztiválok után a város úgy döntött, hogy az utcácskát a graffiti állandó helyszínévé teszi, minden önmagát kifejezni szánó művész előtt. Az utca képe folyamatosan változik a folyamatosan megújuló rajzok miatt.
Sajnos az időjárás sem volt túl kedvező és ideje volt a hosszú séta után megpihenni, így megcéloztuk az utcától pár száz méterre levő De Dulle Griet sörözőt. A Vrijdagmarkt 50 szám alatt található pubban több, mint 500 féle sört kóstolhatunk!
A ház sörét egyedi söröspoharakban szolgálják fel, amiért zálogba kell adnunk az egyik cipőnket. A cípőt a pub közepén lógó kosárba teszik, majd felhúzzák a plafonig. A cipőt visszakapjuk amennyiben a söröspoharat mi is visszaszolgáltatjuk a fogyasztásunk végén. Ez a tradíció nem csupán a pub hírnevét és ezzel a forgalmát növeli, de megpróbálja visszaszorítani az évenkénti több ezer ellopott söröspohár számát is.
Gyakorlati tanács: a belga sörök magas alkoholtartalmúak, gyakoriak a 8-9% körüli alkoholtartalmú italok. Ne tévesszen meg senkit, hogy általában csak negyed, vagy harmadliteres adagokban mérik őket, ha a megszokott gyorsasággal isszuk őket, könnyen meglepetés lehet az ivás vége!
A pubból kilépve pár saroknyira újabb látványosságba botlunk. A legenda szerint a 16. században Gent harcban állt a szomszédos városokkal, így a város védelmére beszerezték a kor legnagyobb kaliberű ágyúját a 12500 kilogrammos “gonosz hölgyet“. Egyesek szerint az ágyút egyszer sütötték el, mások szerint Gent városa vereséget szenvedett, mielőtt azt akár egyszer is használták volna.
A Korenlei utcán végigsétálva nagyszerú rálátás nyílik a Leie másik oldalán álló középkori stílusú partmenti épületekre. Az épületek nagy része az 1913-as Világkiállításra épült, vagy újult meg.
Végigsétálva az utcán majd balra kanyarodva a Sint-Michielsbrug hídon átkelve értünk vissza a Szent Miklós templomhoz. Mivel a Blankenbergébe tartó vonat indulásáig már csak 40 percünk volt, így nem kockáztattunk, fogunkat szívva 6 Euróért két jegyet vettünk az 1-es villamosra, amivel a Sint-Pieters állomásig utaztunk.
Blankenberge
A 160 km/h sebességű vasútnak köszönhetően 45 perc alatt értük el a Genttől 60 kilométerre fekvő tengerparti Blankenberge városát. A homokos tengerpartja mellett a város fő látványossága a 350 méter hosszú art deco stílusú móló.
Kb 6-7 perc séta után értük el a vasútállomás és a part között félúton található szállásunkat a Villa Olga-t. Az apartman 2 főre minden igényt kielégítő, teljesen felszerelt konyhával, saját fürdőszobával rendelkezik. A tulajdonos ugyanabban a lépcsőházban a legfelső emeleten lakik, így bármilyen kérdés, vagy probléma esetén szinte azonnal rendelkezésre áll.
2.nap: Brugge
Második napunkat Blankenbergében egy rövid tengerparti sétával kezdtük, sajnos a hideg viharos szél folyamatosan kavarta a homokot, így nem volt túl kellemes a parton lenni. A partot elhagyva végigsiettük a sétálóutcán, hogy a Bruggebe induló vonatot elcsípjük, nem szerettünk volna egy újabb órát várni a következő szerelvényre. Ez úttal hétvégi jegyet vásároltunk. Ezzel a jegytípussal péntek este 7 órától vasárnapig utazhatunk, jópár eurót spórolva a Blankenberge-Brugge útvonalon ingázva.
Az indulás után 15 perc sem telt el, megérkeztünk Brugge főpályaudvarára. A pályaudvarról északra található a történelmi belváros, viszont az oda vezető úton is már jópár nezetességet látogattunk meg. Pár perc séta után értük el a Minnewater parkot, ahol a fákkal körbevett Minnewater tavat találjuk. A hiedelmek szerint, aki a partnerével átsétál a tavon átívelő hídon, akkor vele az örök szerelmet találja meg.
A tó csendes északi részén megannyi hattyú úszkál a tavon és az onnan induló csatornán, vagy pihen a füves részen.
A legenda szerint 1482-ben Burgundi Mária meglátogatta a várost, de ott tartózkodása alatt lovas balesetet szenvedett és elhunyt. Az incidens miatt a férje Maximilian császár meggyűlölte a várost, megtorlásként korlátozta a városlakók jogait és új adókat vetett ki rájuk. Egy napon Maximilian császár visszatért Brugge-be, mikor a lázadóként ismert helyi lakosok azonnal bebörtönözték őt. Pieter Lanchals (Lanchal = “hosszú nyak”) a császár végrehajtója elítélte ezt a cselekedetet, erre a helyiek Lanchalt letartóztatták és kivégezték. Maximilian visszadata a város kiváltságait, majd visszaszökött Ausztriába. Később seregekkel tért vissza, kifosztotta a várost, majd arra kényszerítette a lakosságot, hogy “hosszú nyakúakkal” népesítsék be a csatornákat. Ezek a “hosszú nyakúak” a fehér hattyúk, amelyeket még ma is láthatunk.
A tavat és a hattyúkat magunk mögött hagyva tovább sétáltunk a Katelijnestraat felé. Út közben elhaladtunk a Sint-Janshospital mellett. A kórház több, mint 800 éves történelme során számos utazó, zarándok és szegény ember segítségére volt. Bárki, akinek élelemre, vagy ágyra volt szüksége betérhetett a kórházba, az apácáknak azonban csak korlátozott orvosi ismerete volt, és főként a betegek lelkének gondozására szentelték magukat.
A Katelijnestraat-ot követve jobb oldalon találjuk a Miasszonyunk templomot (Onze Lieve Vrouw Brugge). A templomhoz tartozik a világ második legmagasabb téglaépítésű tornya a maga 116 méteres magasságával. A templom mégsem a tornyáról híres, hanem mivel otthont ad a nagyon kevés, Olaszországon kívül található Michelangelo szobor egyikének. A fehér márványból készült Madonna szobor egy elzárt területen fejenként 6 € összegért tekinthető meg, így mi, mivel nem vagyunk ezen művészetek nagy rajongója az ingyen meglátogatható templomot néztük meg csupán.
Mielőtt Brugge híres főtere felé folytattuk volna az utunkat, rövid kitérőt tettünk a Sint Salvatorskathedraal felé. A katedrális zárva volt, így kívülről tudtunk a 99 méter magas toronyról pár képet készíteni.
Innen visszafordultunk, majd a Dijver-en és a Rosenhoedkaai-n át Brugge egyik legtöbbet fotózott helyszíne felé tartottunk. A tömegen átpréselve magunkat érkeztünk el a Rozenhoedkai, Braambergstraat és Pandreitje sarkára, ahonnan megláthattuk Brugge vitathatatlanul legismertebb panorámáját. A vízfelszínen tükröződő Harangtorony és a környező épületek lenyűgöző látványt nyújtanak, vagyis nyújtottak volna, ha az időjárás ezt lehetővé teszi. A borongós égbolt, a folyamatos szél és a szitáló eső miatt a készült képpel sem lehettem elégedett.
Mivel az egész napot a városban töltöttük, így megbeszéltük, hogy kék óra idején visszatérünk jobb fotók reményében.
A városháza térre a vicces nevű Vakszamár utcán (Blinde-Ezelstraat) folytattuk a sétát. A téren számos impozáns épület sorakozik, mint maga a Városháza (Stadhuis), az Igazságügyi Palota (Brugse Vrije) és a Krisztus vérét őrző Szent Vér-kápolna (Heilige Bloedsbaziliek)
A téren szinte csak átrohantunk, egyenesen a Harangtorony (Belfort) felé. A Breidelstraaton szinte egybefüggő emberáradat alkotott áthatolhatatlan sorfalat, úgy éreztük, hogy a Bruggeben tartózkodó emberek legalább fele a Belfort előtti téren rendezett adventi vásáron gyűlt össze.
Kissé megemelkedett vérnyomással törtünk utat magunknak, ami akkor sem csökkent, mikor beálltunk a Belfort tornyába vezető sorba. Kb. egy óra sorbanállás és 2×15 € befizetése után további fél órát vett igénybe, hogy a rendkívül szűk és meredek csigalépcsőn 366 lépcsőfok leküzdése után felérjünk a toronyba.
Nos, lehet, hogy egyedül leszek ezzel a véleménnyel, de a torony meglátogatása színtiszta idő- és pénzkidobás. A torony rendkívül szűk, alig 15-20 ember tud egy időben fent tartózkodni, a fényképező lencse elől a kilátást sűrű fémháló takarja el, ill. a vastag falak miatt a perem közelébe sem lehet menni, hogy az alattunk levő térre zavartalanul rálássunk. Ha tehetnék, mindenkit lebeszélnék a toronyról.
A Belfort népszerűségét viszont növeli, hogy az Erőszakik (In Bruges) film jelenetei itt (is) játszódnak. Ken ill. Harry a film végén ismét felkapaszkodik a harangtoronyba. Kevesen tudják, hogy ezt a jelenetet egy stúdióban forgatták le, mivel a filmezéshez nem volt elegendő hely a szűk csigalépcsőkön.
Néhány mobillal készült kép a toronyból:
Lefelé jövet jóval a legfelső szint alatt egy kisebb terem egyik ablakából viszont sikerült elfogadható képet készíteni a térről és a vásárról, ha ezt felfelé is tudtuk volna, biztosan nem vágunk neki a szűk lépcsőknek.
A torony látogatás után megéhezve, megszomjazva indultunk a Fekete Ház (‘T Zwart Huis) nevű étterem felé. Az éttermet többen is ajánlották, e mellett az említett Erőszakik című filmben a főszereplők a városba érkezésük után itt kóstoltak először belga sört. Mivel 16:00 körül, vacsora idő előtt érkeztünk, így nem tudtunk a standard étlapról választani, de ennek ellenére egy nagyon ízletes marhapörkölt jellegű ételt sikerült elfogyasztani a városban készített 9% alkoholtartalmú Straffe Hendrik sör kíséretében.
Az eső időközben szakadni kezdett, így meghúzva magunkat az időjárás viszontagságai elől az étteremben maradtunk. Idő közben a hely megtelt, a hangulatért a pont megfelelő hangerővel játszott jazz zene volt a felelős. Szumma szummárum, tegye el mindenki a Belfortra szánt pénzt és abból kóstoljon meg pár sört ezen a hangulatos helyen.
Az igazi kék óráról sajnos lecsúsztunk, az eső szakadatlanul ömlött, a szél rendületlenül fújt, ennek ellenére ideje volt visszaindulni a szállásra. A visszavezető séta során útba ejtettük a Belfort előtti teret, ahol igazi esernyőszaggató időjárással kellett megküzdenünk.
Nem felejtettük el a Rozenhoedkai sarkát, ahonnan végül az alábbi képet sikerült készíteni:
Összecsomagolva a fotós felszerelést, 35 perc séta után ismételten a Blankenbergébe tartó vonaton találtuk magunkat.
3.nap – Brüsszel, majd hazaút
Vasárnap kora délután érkeztünk meg Brussel-Zuid vasútállomásra. A repülö indulásáig pár óránk volt még hátra, így a nap hátralevő részére az Atomium, a Grand Place (Brüsszel főtere), a pisilő kisfiú ill. egy söröző meglátogatását terveztük.
Atomium
A pályaudvaron napijegyet vásároltunk (2×7 €), majd közvetlenül a 6. számú metróval értük el Belgium fővárosának egyik nevezetességét. A Heizel állomásnál leszállva egyből megláttuk a jellegzetes, 9 gömbből álló, acélból készült építményt.
A 102 méter magas látványosság a vas tércentrált köbös fémrácsát jeleníti meg 165 milliádszorosára nagyítva azt. Az 1958-as Világkiállításra készült épületet a kiállítás végén elbontották volna, viszont a népszerűsége megmentette, így máig látogatható. A kilenc, egyenként 18 méter átmérőjű gömböt összesen tizenhat cső köti össze. A kilenc gömbből háromnak nincs függőleges felfüggesztése, így azok nem látogathatók, a többiben 1950-1970-es éveket idéző kiállításokat lehet megtekinteni fejenként 15 € összegért.
A bejáranál hatalmas embertömeg toporgott, a jegy megvásárlása után egyesével terelték át őket egy átvilágitó kapun, ami után ismételten be kellett volna állni a felső gömbbe vezető mozgólépcsőkhöz és lifthez váró sorba, így egy gyors döntésnek köszönhetően újabb 30 eurót spóroltunk. A megspórolt pénzből így könnyebb szívvel adtunk ki 4-4 Eurót a toronytól nem messze árult nagy adag sültkrumplira.
Pár szó a belga sültkrumpliról:
A belgák egyöntetű véleménye szerint az ő nevükhöz köthető a sültkrumpli feltalálása. Az 1600-as évek végén Németalföldön a környék lakói halászatból éltek, viszont télen a halászhelyek befagytak, így a halat új élelemforrással kellett helyettesíteni. Így született meg az új étel, a feldarabolt és zsírban kisütött krumpli.
Hagyományosan a belga sült krumplit a nálunk megszokotthoz képest vastagabbra vágják és általában zsírban sütik ki. Első lépésben alacsonyabb hőfokon elősütik, majd ezután magas hőmérsékleten ropogósra készítik el. Általában majonéz, currys ketchup, vagy andalúz szósz választható hozzá. Folytak viták arról, hogy mennyire egészségtelen az, hogy két hőfokon sütik ki a krumplit, de manapság egy olajsütőben, olajban, egy hőfokon sütnek, úgyhogy e tekintetben nincs mitől tartanunk.
Grand Place
Az Atomiumtól a 6-os metróval, majd a 4-esre átszállva utaztunk vissza a városba, a Főtérhez közel szálltunk le.
A Főtér (Grand Place) nagyon látványos és impozáns. Szépen kivilágítva, közepén egy hatalmas karácsonyfával, betlehemi játékkal valóban látni kell. A teret körülölelő épületek 14. századi céhépületek, a homlokzatokon található motívumok a céhek tevékenységére utalnak. 
Itt találjuk még a Brabanti Hercegek palotáját (Maison des Ducs de Brabant) és a neogótikus stílusú Király házát (Maison du Roi), mely kenyércsarnokként funkcionált a 13-14.században, majd 1405-től már a bíróság volt itt, jelenleg pedig a városi helytörténeti múzeumnak ad helyet. A Király házával pont szemben magasodik a Városháza.
A pisilő kisfiú (Manneken Pis)
A Rue de l’Etuve-n haladva pár percre a főtértől megtaláljuk a híres Pisilő Kisfiút (Manneken Pis), ami meglepően kicsi, mindössze 61cm magas és az előtte tolongó emberektől lefotózni sem egyszerű. Bizonyos alkalmakra be is öltöztetik a kisfiút, az öltözékeit pedig egy külön múzeumban nézhetjük végig.
A történetéről több legendát is olvashatunk: az egyik szerint egy kisfiú lepisilte egy boszorkány házának ajtaját. A boszorkány erre szörnyű haragra gerjedt és szoborrá változtatta a gyereket. Egy másik legenda szerint egy apa kétségbeesetten kereste elveszett fiát, akire végül a szobor helyén, éppen dolga végzése közben talált rá. A boldog apa hálából szobrot emeltetett a megkerült fiú emlékére. Mások szerint szerint egy ellenséges sereg Brüsszel ostroma alatt robbanó szerkezeteket helyeztek el a városfalnál. Egy kisfiú azonban észrevette őket, lepisilte az égő gyújtózsinórt, megmentve ezzel a várost.
Sok-sok vicces dolgot szoktak a szoborral művelni, például víz helyett sört pisilt egyszer amiből a járókelők is ihattak, de 2007-ben történt meg, hogy figyelemfelhívásként a prosztatarák veszélyeire egy teljes napig nem pisilt! A számos legenda és átalakulás tette a város legismertebb jelképévé ezt a kis szobrot. Párja is van 1985 óta, a Pisilő kislány (Jeanneke Pis), majd 1998-ban emelték a Pisilő kutyát (Zinneke Pis).
Az eső és a tömeg miatt mi a könnyebb utat választottuk és a maradék időnket a reptérre indulásig inkább egy sörözőben tölöttük.
A Gist (‘yeast’=élesztő) nevű bárt a Place de la Vieille Halle aux Blés 30 szám alatt találjuk pár perc sétára a pisilő kisfiútól. A pubban közel 100 féle sörből (18 csapolt) választhatunk, a hangulatot a bakelitről játszott indie és underground zene szolgáltatja.
A kóstolt No Science sörfőzde Fade To Grey nevű itala a maga 3%-os alkoholtartalmával szinte víznek érződött az elmúlt napokban kóstolt sörökhöz képest.
A pubból visszafelé pár fénykép erejéig, útba ejtettük a Főteret, majd innen visszasétáltunk a Brussel-Zuid vasútállomásról induló FLIBCO reptéri transzferbuszhoz.
Utunk során sok minden kimaradt, amit inkább kötelességből néztünk volna meg, például az Európa Parlament, vagy a képekről ismert hatalmas, nyáron virággal teli Mont des Arts Park. Ezen a téren találjuk a Hangszermúzeum (Musée des Instruments de Musique) szecessziós épületét. Az épület tetejéről igazán szép a kilátás. Nem láttuk a Place Royale-t, mely közepén Bouillon Gottfried lovasszobra áll. A téren találjuk a BELvue Múzeumot, a Belga Királyi Szépművészeti Múzeumot és a Magritte Múzeumot, illetve az 1775-ben épült Saint Jacques-sur-Couldenberg neoklasszicista fehértornyú templomot. A Rue de la Régence út végén magasodik az Igazságügyi Palota (Palais de Justice), amely a világ legmagasabb bírósági épülete, 108méter magas. Kihagytuk a Királyi Palotát (Palais Royal). Itt fogadja a király a külföldi államfőket, őrségváltást is itt láthatunk. A palotával szemben terül el a város legnagyobb parkja, a Parc de Bruxelles, melynek túlsó végén a Nemzetek Palotája található, amely a belga Parlament valójában (Palais de la Nation). Elegáns, árkádos, üvegtetejű sétálóutca a Galeries Royales Saint-Hubert, ahol fényűző boltok és kávézók sorakoznak.
Az utazást mindketten nagyon élveztük, ha Belgium kicsit szerencsésebb lenne az időjárásával, akkor akár egy hosszú hétvége erejéig, de mindenképp megérné újra és újra visszajárni, hiszen mindig felfedezhetünk egy-egy legenda övezte helyet. Az összes különleges belga sör megkóstolására pedig talán egy élet is kevés.