Trolltunga – embert próbáló kaland a Troll nyelvére

Szinte biztos, hogy minden túrázni és fényképezni vágyó ember bakancslistáján szerepel Norvégia egyik ikonikus sziklája a Trolltunga.

Ez a kb. 700 méter magasságban a semmi fölé nyúló látványos képződmény a jégkorszak idején, kb. 10000 évvel ezelőtt keletkezett. A gleccserekből származó víz beszivárgott és megfagyott a környező sziklák repedéseiben, hatalmas kőtömböket leszakítva ezzel belőlük, amiket az évezredek alatt a mozgó jég tovább aprózott és szállított el eredeti helyükről. Néhány sziklanyúlvány túlélte azonban a jég támadását, így hozva létre egészen szürreális sziklaképződményeket, amelyek a mai napig láthatók Norvégia délnyugati, fjordok szaggatta partvidékén.

Mi a 2016 augusztusi norvégiai látogatásunk alkalmával döntöttünk úgy, hogy végigmegyünk ezen a kicsit sem embert kímélő túraútvonalon.

Szállásunk a Røldal városához közeli Håradalen Cottages and Hostel nevezetű turistaház volt. A hostel norvég viszonylatban olcsónak mondható, viszont cserébe ne várjunk hiltoni kényelmet. Nagyon egyszerű, emeletes ágyas szobák, közös használatú konyha és fürdő várja az itt megszállókat. Internet csatlakozás nincs, illetve fürödni is aprópénzzel kell menni, melegvizet ugyanis csak akkor kapunk, ha a zuhany melletti “automatába” időről-időre bedobunk pár koronát. Tipikusan spórolós hely, viszont mentségére legyen szólva, hogy tiszta és a konyhából fantasztikus a kilátás a környező hegyekre.

Mielőtt belevágnánk a kalandba, álljon itt pár száraz tény a túráról:

• A túra teljes hossza a választott útvonaltól függően: 22-28 km.
• A túra teljes időtartama: 10-14 óra
• Teljes szintkülönbség: 1200-2000 méter
• A túra során nincs lehetőség étel ill. ital vásárlására. Készüljünk kellő mennyiséggel!
• Mindig legyen nálunk váltás ruha, közte meleg, szél-, és vízhatlan öltözet!
• Fontos, hogy ne térjünk le a kijelölt útról!
• A szemetet ne szórjuk szét, vigyük azt vissza a parkolóban található kukákhoz!
• Készüljünk arra, hogy az út mentén nincs kijelölt illemhely! Ha szükséges keressünk egy, a kijelölt úttól és patakoktól távolabb eső helyet!
• Drónokat használni tilos!
• Az információs táblákra tilos bármilyen matricát ragasztani!
• Április 15 – szeptember 15 között tábortűz gyújtás tilos!

A túrával kapcsolatos további infókért keressük az Odda Turisztikai irodát a turistkontor@odda.kommune.no, vagy a Trolltunga hivatalos weboldalát a https://trolltunga.com/ címen.

Parkolás a Trolltunga közelében:

• P1 parkoló Tyssedal – ár: 300 NOK
• P2 parkoló Skjeggedal (180 férőhely) – Ár:
 500 NOK
• P3 parkoló Mågelitopp (30 férőhely) – Ár: 600 NOK (előfoglalás kötelező)

A túra reggelén viszonylag hamar felkeltünk, sietve megreggeliztünk, majd autóba pattanva szűk 1 óra alatt értük el a túra kiindulópontját a Skjeggedal melletti parkolót.

A P2 parkolóba érkezve megállítottak minket, mivel a fenti P3 parkolóba nem volt előzetes foglalásunk, így az autót itt kellett hagynunk. A parkolónál található egy viszonylag jól felszerelt turistaközpont. Ingyenes WC-t, melegedőt, ingyen elvihető térképeket találtunk az épületben.

Miután kifizettük az egész napos, kb. 16000 forintos parkolódíjat, busszal vittek tovább a felső parkolóig.

A szűk szerpentines úton 15-20 percet kanyargott a busz, mire elérte a Mågelitopp melletti kijelölt túraútvonal kezdetét, és végre nekivágtunk a nagy kalandnak.

Így utólag belegondolva, azt kell, hogy mondjam, nem igazán voltunk kellően felkészülve erre a kalandra. Nagy mellénnyel indultunk neki a sétának, de lelkesedésünk viszonylag hamar fintorgásba váltott át, mivel az út első kilométere igencsak meredek a magyar túrához szokott embereknek. A szintemelkedés ezen az első kilométeren kb. 400 méter. Ami még brutálisabbá teszi az élményt, az a terep. A kijelölt túraútvonal köveken, sziklákon, fagyökereken keresztül vezet, kicsit kisarkítva a történetet mindenki ott és úgy kapaszkodik fel, ahogy tud. A haladást sok helyen a fák közé kifeszített kötelek segítik.

Gyakran kellett megállnunk ezen az első szakaszon levegő után kapkodva, vissza-visszanézve a kilátás viszont egész fantasztikus volt.

Egy órája biztos másztunk felfelé, miközben azon gondolkoztam, meddig tart még ez a szenvedés, vajon mennyi utat tehettünk már meg, mikor legnagyobb bánatomra megláttam az első táblát…

Azt hiszem, nem lenne szerencsés leírnom, mit éreztem itt, mikor tudatosult, hogy már “csak” kilencszer ennyi van hátra csak az odaútból, de én már nem kapok levegőt, csapzott vagyok, tiszta víz a pólóm. Elég demotiváló helyzet volt… Az 1 kilométer megtételét jelző tábla után kissé enyhült a szenvedés, az út egy sziklákon lefelé folyó patak partján, vagy éppen vizében folytatódott. Mi itt tartottuk az első pihenőnket.

Igen, kissé ki voltam pirosodva, és igen, itt őszinte volt az arckifejezésem

Még úgy indultam neki az útnak, hogy menő lesz a korzikán szerzett GR-20-as pólóban megtenni a Trolltunga túrát, de ezen a helyen le kellett cserélnem azt egy szárazra, bebizonyítva ezzel, hogy akkora túrázó azért nem vagyok, mint amilyennek a póló alapján kinéztem 🙂

A patakmedret elhagyva az út egy hatalmas fennsíkon folytatódott. Itt viszonylag könnyű volt a haladás, arra kellett csak figyelni, hogy a kialakított útról ne térjünk le, mivel azt a patak a vízszintes részen szinte összefüggő lápos vidékké alakította.

A mocsarasabb részeken sokat segítettek a kiépített fapallók.

Ezen a részen nem árt figyelni. Mivel fák nincsenek, így a helyes utat jelző “T” felfestések az út szélén egy-egy nagyobb kőre vannak elhelyezve, ha kicsit elbambulunk és csak visz a lábunk egy irányba, megeshet, hogy eltévedünk. 

A fennsíkon, a terep ellenére meglehetősen sok házat találtunk megbújva a náluk is nagyobb sziklák között. Nem tudom pontosan milyen célból vannak itt, turistaházként, vagy lakóházként szolgálnak. Mindenesetre nem lennék azok helyében, akik esetleg hosszabb távra vannak itt berendezkedve és rendszeresen le kell küzdeniük az ide vezető utat.

Közben újabb kilométert hagytunk magunk mögött, már csak 9 volt hátra.

Újabb kilométer, újabb szenvedés következett. Igen…a szemben levő hegy felé visz tovább az út. A hegy oldalából visszanézve jól lehetett látni, ahogy a színes ruhás túrázók libasorban haladtak egymás után, megmutatva ezzel a kijelölt útvonalat.

A terep nem volt a legbarátságosabb, viszonylag meredeken emelkedett az út, amin megállás nélkül kisebb-nagyobb köveket kellett kerülgetni.

Innen még bő egy kilométer, mire elértük a túra legmagasabb pontját. A tető előtt tábla figyelmeztetett, ha ezt a pontot nem éri el valaki 13:00 óra előtt, akkor forduljon vissza, különben a visszaúton rásötétedik és azon a bizonyos első kilométeren, lefelé, maximum egy elemlámpával magunk elé világítva biztosan balesetveszélyes a lefelé bóklászás.

Az út második fele végig egy fennsíkon haladt, ami lényegesen könnyebben teljesíthető mint az első 5 kilométer. A terep kopársága ellenére a látvány végig gyönyörű volt. Az ösvénytől jobbra pár tíz méterre egy meredek völgy tátongott, a völgy mögötti hegyeken még így, augusztusban is foltokban állt a hó. Ennek fényében képzeljétek el az előbbi képen levő leányzót, aki ujjatlan felsőben és vékony sportcipőben haladt a Troll nyelve felé.

Az út egy szakaszon viszonylag közel haladt a meredek völgy mellett, ezen a részen terveztünk egy rövid pihenőt, viszont a hely annyira magával ragadott, hogy csak teltek a percek egymás után, nem tudtunk betelni a látvánnyal.

A völgyben valójában nem egy fjordot láttunk, hanem a Ringedalsvatnet nevű tavat. Ez a kb. 7 km² területű állóvíz a tyssedali vízerőmű fő tározója. Az erőmű látja el energiával pl. a közeli Odda városát is. Az erőmű támogatására a tó keleti részére építették a Rindegals gátat. Az 520 méter széles és kicsit több, mint 30 méter magas építmény kivitelezése 1910 és 1918 között zajlott.

A tóba mai napig számos vízesés szállítja a vizet, viszont ezek a környező tavak szabályozása miatt időszakosak, vagy rendszertelen vízhozamúak.

Innen még 4 kilométerre volt a troll nyelve, úgyhogy belehúztunk, hogy minél hamarabb leküzdjük a hátra lévő távot.

A terep újra az ellenségünkké vált. Lépten nyomon figyelni kellett, hogy a saras, ingoványos csapáson bokánkat ne törjük a kisebb nagyobb köveken lépdelve. Nem csupán a terep volt barátságtalan, az időjárás is kezdett egyre rosszabbra fordulni. Egyre inkább gyülekeztek a baljós felhők illetve a szél is felerősödött.

A cudar körülmények ellenére vagy egy tucat sátrat láttunk felverve, sokan két naposra tervezik a Trolltunga megmászását, így az első éjszakát itt töltik. 

Nem tudom, ki hogy van vele, én biztosan nem terveznék itt alvós sátras bulit. Inkább lenyomok közel 30 kilométert, mint többek között azon aggódjak, hogy a magára hagyott sátrat mikor kapja fel a szél és viszi odébb minden otthagyott holminkkal együtt.

Ekkorra már közel 5 órája jöttünk, az odafelé tartó emberek is egyre lassabban bóklásztak a cél felé, akármennyire csodaszép volt még mindig a táj, az egyetlen, ami újra egy kis életet tudott belénk lehelni, az az utolsó kilométert jelző tábla volt.

Innen már tényleg csak percek választottak el a céltól, hogy mi is kiállhassunk a mélység fölé nyúló ikonikus sziklára, legalábbis mi ezt hittük… de haladjunk csak szépen sorban!

• Az első és legfontosabb, amire tábla is figyelmeztet, hogy a hely veszélyes! Semmiféle kiépített védmű, sem egy rozoga korlát, sem egy kifeszített lánc sincs, ami megóvná az embert, hogy egy óvatlan mozdulat után a mélybe zuhanjon! Ez igaz a sziklára, illetve annak környezetére is.

• A második, amire nem figyelmeztet tábla, az az, hogy a Trolltunga népszerűsége az évek folyamán exponenciálisan nő. Míg a 2010-es évek elejéig évente durván 500, úgy 2016-ban már 80.000(!) turista látogatta meg a sziklát. Számoljunk kicsit! Leszámítva a téli időszakot ez naponta jelenthet kb. 400 embert. A sziklához érve, így biztosan lesz előttünk minimum ötven. Ha mindenki 2 percet tölt csak el, hogy élete fényképét elkészítse, az máris 1,5 óra sorban állást jelent. Nekünk baromi nagy szerencsénk volt, csak ennyien vártak előttünk:

• Következik a harmadik probléma – a szervezés. Tény az, hogy a szikláról, önmagunkról nem lehet jó képet csinálni. Eltörpülnek a grandiózus méretek, nem látszik a mélység, csalódni fogunk a képben. Az ismert fotókat egy, a Trolltunga mellett pártíz méterre álló helyről kell készíteni. De vajon ki készíti, ha mindannyian a sziklán vagyunk? Így tehát a társaság egy-egy tagja mindig hátramarad, majd miután a többiek kivárták a sort átadja nekik a gépet, majd ő maga áll be a sor végére és a stopper indul elölről. A kevésbé szerencsésebbek, vagy nagyobb csoporttal érkezők simán számoljanak 2-3 órával!

Ismétlem, mi nagyon szerencsések voltunk, így bő 1 óra alatt mindenkiről lett sziklán állós kép, ennek kimondhatatlanul örültünk! Az a szikla végén álló, felismerhetetlen alak lennék ott én.

Ekkor fél 5 körül járt az idő, és még a parkolóig újabb 11 km várt ránk, így sietve elindultunk visszafelé. Úgy számoltuk, hogy este 8-9 óra között újra az autónál leszünk. De hogyan is tartja a mondás? Ember tervez…

A sötét szürke felhők a visszaúton értek el minket és nem meglepő módon apró szemű, sűrű eső formájában kezdték el áztatni mindent és mindenkit alattuk. A haladás a csúszós kövek és a sár miatt nagyon lelassult, így kb. egy órás csúszással értük el az ominózus utolsó egy kilométeres részt. Aki túrázott már meredek terepen, az tudja, hogy azt lefelé teljesíteni legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint fölfelé. Kezdett ránk sötétedni, az egyik térdemet alig tudtam már hajlítani, ami folyamatos lefelé lépcsőzésnél elég nagy gond volt. Ha nincs nálunk pár szem fájdalomcsillapító, akkor lehet még azóta is bóklászok a gyökerek és a sziklák közt.

9 óra előtt értük el a felső parkolót, és egyből a buszmegállóhoz rohantunk. Már amennyire a sántikálást rohanásnak lehet nevezni. Mondanom sem kell, hogy kb. fél órával csúsztunk le az utolsó lefelé menő járatról, így egy két szitokszó elmorzsolása után más lehetőség nem lévén elindultunk a szerpentinen lefelé, hogy a 7 km-rel(!) lejjebb lévő autóhoz eljussunk. Útközben teljesen besötétedett és a vak sötétben haladtunk méterről méterre. Ez a nem várt esemény további 2,5 órával toldotta meg a túra igényelt idejét.

Az autót kicsivel éjfél előtt láttuk meg, meggyötörten, a végletekig elfáradva, mint akit a Troll élve megrágott, majd kiköpött. Ezután már tényleg nem volt más hátra, mint a közel 60 kilométerre lévő szállásra visszavezetni, majd bedobálni a pénzérméket a szállás zuhanyzója melletti “automatába”, hogy vehessünk egy meleg fürdőt az életünk eddigi legfárasztóbb napja után.