Skócia – Skye sziget és a Hebridák kincsei

Pár évvel ezelőtt, miután a szomszédos országokat nagyrészt bejártuk és emellett jópár mediterrán országban is nyaraltunk, úgy döntöttünk, hogy itt az ideje egy északi országba is ellátogatni. Az első északi, 2013-as finnországi utunk annyira megtetszett, hogy 2015-ben egy barátunkkal közösen elkezdtünk egy újabb barangolást szervezni, ezúttal Skóciába.

Miért választottuk éppen Skóciát?

A Skót-felföld lélegzetelállító tájai miatt, a különleges túraútvonalak miatt, a kastélyok és kastélyromok miatt, az ikonikus filmforgatási helyszínek miatt és nem utolsósorban az olcsó, közvetlen Glasgowba tartó Wizzair járat miatt. Talán nem árulok el előre nagy titkot nem csalódtunk Skóciában sem. A Skót-felföld egy különös hangulatú, meseszép, dimbes-dombos, aljnövényzettel, mohával, láppal sűrűn borított táj. Mintha az egész bársonyborítást kapott volna.

Mikor utazzunk Skóciába?

Igazából erre a kérdésre nem tudom a jó választ. Skócia minden időszakban különböző arcát mutatja, viszont az óceán közelségének és az áramlatoknak köszönhetően nincs túl nagy különbség az egyes hónapok időjárási viszonyai között. Egy skót komikus szerint Skóciában két évszak van, a június és a tél. Az időjárás teljesen kiszámíthatatlan, pár perc alatt változhat a ragyogó napsütés borult égbolttá és szűnni nem akaró esővé.

A mi tervünket nagyban befolyásolta, hogy mikorra tudunk a munkahelyünkről egyszerre szabadságot kérni, illetve hogyan alakulnak a repülőjegy, szállás és autóbérlés árak. Mindent egybevetve októberre időzítettük az egy hetes utunkat.

Aki hozzánk hasonlóan az őszi utazás mellett dönt, legyen felkészülve a következőre:

• • A hőmérséklet nagyjából megfelel az itthoninak, viszont a szél miatt jóval hűvösebbnek fogjuk azt érezni.
    Míg itthon átlag naponta 4 órát látjuk a Napot októberben, Skóciában átlag 6 olyan nap van összesen, amikor egyáltalán látjuk azt.
    Képzeljük el az itthoni őszi szűnni nem akaró esős napokat! Októberben ez kb. 60mm esőt jelent nálunk, Skóciában ennek két és félszerese, 152mm az átlagos októberi csapadékmennyiség.
    A Skye szigeten októberben mindössze 0,7 nap van átlagosan, amikor a szélsebesség kisebb, mint 12 km/h (A 12 km/h sebességű szelet úgy képzeljük el, hogy az a fák kisebb ágait állandóan mozgatni képes). A maximális szélsebesség elérheti a viharos 80-100 km/h sebességet.

Ha az időjárás viszontagsága nem lenne elég, ne felejtsük a következőket sem:

• Az országban bal oldali a közlekedés. Ez azt jelenti, hogy sofőrként az itthon megszokott “anyósülésre” kell beszállnunk, bal kézzel váltunk sebességet a megszokotthoz képest inverz módon, miközben kis ívben kanyarodunk balra és nagy ívben jobbra, a kukásautót, buszokat, bicikliseket, balról kerüljük ki, az autópálya lehajtókhoz érve a bal oldali lassú sávba igyekszünk átsorolni… mindezt úgy, hogy közben próbáljuk tartani a helyiek ritmusát.
• Az elektromos konnektorok máshogy néznek ki, mint itthon. Skóciában ún. G típusú aljzatokat találunk, készüljünk átalakítóval, hogy tölteni ill. használni tudjuk az elektromos eszközeinket.

1. nap

Glasgow érkezés

Glasgowba érkezéskor nem volt igazán vendégváró az időjárás. A ködtől szinte semmit nem lehetett látni, a repülő is vakon érte el a leszállópálya betonját. A leszállás után szokás szerint az autókölcsönző irodához siettünk, ahol átvettük a nekünk szánt hófehér Citroen C4-et.

Soha nem vezettem még jobbkormányos autót, így az első pár száz métert a közeli autópályáig kicsit óvatosabban tettem meg a szokásosnál, de azt kell mondanom, hogy élménybeszámolóhoz hasonlóan én is meg tudom erősíteni, hogy akinek van autóvezetési rutinja az pár perc alatt hozzá tud szokni az új helyzethez. Mivel nagyvárost egyáltalán nem érintettünk utunk során, a gyéren lakott észak igazán jó alkalom volt hogy minden probléma nélkül levezessük a tervezett szűk 1800 kilométeres távot.

Loch Lomond

Első megállónk a Skót-felföld határán lévő Loch Lomond tó volt, amely Nagy-Britannia legnagyobb tava. A tó Skócia egyik legjelentősebb vízisport helye. A kis sétahajóktól kezdve a kenukon át a jet-skiig mindenféle vízijármű megtalálható itt.

Nagy szerencsénkre eltűnt a glasgowi cudar időjárás, szinte szélcsendes idő és ragyogó napsütés fogadott a tó partján épült Loch Lomond Shores-nál, ami voltaképpen egy túlárazott bevásárlóközpont. Akkor még nem tudtuk, hogy ezt a pár perc napos időt nagyon meg kell becsülni, az elkövetkező napokban csak elvétve volt ilyen elviselhető időjárásban részünk.

A tó körül terül el Skócia első nemzeti parkja a Trossachs nemzeti park, ami a legkülönbözőbb sportolási és időtöltési lehetőségekkel várja a pihenni vágyókat. 

Pár percre fújtuk csak ki magunkat, az A82-es tóparti főúton folytattuk utunkat az Inveraray kastély felé.

Inveraray kastély

Az eredeti 15. századi eredeti épület helyett 1743-ban épült a mai is látható kastély a Campbell klánnak ad otthont. A történelem során többször is tűzvész pusztított itt, de a legfontosabb műtárgyak, többek között az 1300 darabos fegyvertár szerencsére megúszta a katasztrófákat, így az ezekből készült kiállítás a mai napig látogatható. A fegyvertár mellett a nyári időszakban számos zenei és gasztronómiai rendezvényt tartanak itt. Mivel mi nem vagyunk a múzeumok nagy hívei, ezért csupán kívülről csodáltuk meg az impozáns épületet.

A kastélyról további információt a https://www.inveraray-castle.com/ weboldalon találtok. 

Kilchurn kastély

A Loch Awe tó partján álló Kilchurn kastélyrom az 1450-es években épült, az Inveraray kastélyhoz hasonlóan a Cambell klán tulajdona volt kb. 150 éven át. Eredetileg a tó egy kicsiny szigetére épült, viszont a vízszint apadásának köszönhetően a sziget egy félszigetté alakult, így az épület száraz lábbal is megközelíthető, illetve a vár látogatásához nem kell többé igénybe venni a víz alatti, elsődlegesen meneküléshez épült csatornát sem.

A várat az 1700-as évek közepén villámcsapás érte, aminek következményeként a tornyába villám csapott ledöntve azt, ezzel téve lakhatatlanná az épületet.

A kastély romjai áprilistól szeptemberig látogathatók, így ottjártunkkor zárva volt, a Loch Awe tó túlpartjáról készítettünk képeket.

Rannoch Moor

Következett a nap egyik legjobban várt része a kb. 150 km² területű, mocsaras Rannoch Moor. Első hallásra kicsit furcsának tűnhet, mi is lehet ennyire érdekes egy végeláthatatlan ingoványos, posványos területben. Mi is akkor értettük meg igazán, mikor az út szélén leparkoltunk a Loch Tulla tótól pár kilométerre, hogy miért is választották skót nemzeti örökség részéve ezt a tájat és miért is olyan kedvelt filmforgatási helyszín. (Többek között a Hegylakó számos részletét forgatták itt)

Rannoch Moor volt az utolsó jelentős jégmező az Egyesült Királyságban, kb. 10000 évvel ezelőtt a jég olvadása tehermentesítette a talajt, amit a beszivárgó olvadék évi 2-3mm-rel emel a mai napig.

Az útról letérve figyelnünk kellett hova lépünk, gumicsizma hiányában könnyen féllábszárig merülhetünk a lápos részen. Ha elhagyjuk az aszfaltozott utat, a legokosabb, amit tehetünk, hogy követjük az előttünk kitaposott csapást.

A képeken nem látszik ugyan, de rengeteg fotós volt kint, sokszor helyezkedni kellett, hogy egyikőjük se lógjon be a háborítatlan panorámába.

A Rannoch Moor másik nevezetesége, ami szintén filmekből lehet ismert, a ma vendégházként működő Black Rock Cottage.

Szállás – Inchree Chalets & Budget Rooms

Glencoe-tól nyugatra Inchree faluban találtunk szállást. A pénztárcabarátnak mondott háromágyas szobáért fejenként kicsivel több, mint 10 ezer forintott fizettünk egy éjszakára. A szobákhoz saját fürdő és egy jól felszerelt közös konyha tartozik. Az épülettől pár méterre egy pub üzemel, ahol ki lehet próbálni a helyi ételeket, italokat.

A szállás nagy előnye, hogy központi helyen van, másnap könnyű volt újra elérni a közeli Glencoe-völgyet.

Szobát a Booking.com oldalon keresztül foglalhattok a következő linken: Inchree Chalets & Budget Rooms

2. nap

Glencoe-völgy

A Glencoe-völgy egy vulkanikus eredetű képződmény, keleten a Rannoch Moor, nyugaton az azonos nevű Glencoe falu határolja. A nevét a völgyben haladó Coe folyóról kapta. Az A82-es úton kelet felé haladva először a piramis formájú Buachaille Etive Mòr hegycsúcs mellett autóztunk. A számos képeslapon és naptárban látható hegy annyira megtetszett, hogy meg is álltunk pár fotó erejéig.

Maga a völgy bejárata innen nem messze található, a völgybe egy keskeny egysávos aszfaltúton jutunk be meredek hegyoldalak között, követve a folyó nyomvonalát. A folyón gyakran láthatók kisebb-nagyobb vízesések.

A völgybe a túrázáson kívül az itt élő szelíd szarvasok miatt érdemes látogatni. Az útleírások alapján az itt vadon élő állatok annyira megszokták és elfogadják az emberek jelenlétét, hogy teljesen az autóig sétálhatnak és a felajánlott eleséget is elfogadják. Nekünk sajnos nem volt szerencsénk ehhez a páratlan élményhez.

A másik fő ok az idelátogatásra, az az, hogy a Rannoch Moor mellett több ismert film helyszínéül választották a völgyet. Itt épült fel például Hagrid kunyhója A Harry Potter és az azkabani fogoly című filmben. A völgyben számos jelenetet vettek fel a Rettenthetetlen ill. a James Bond – Skyfall című alkotásokhoz.

Fort William

A Coe folyó völgyét elhagyva Fort William felé vettük az irányt. Két tervünk volt az itteni viszonylatban nagynak számító, 10000 lakosú városban. Egy boltot kerestünk bevásárlásra, illetve a Ben Nevis csúcsára szerettünk volna túrázni.

A boltot egy Tesco formájában találtuk meg a belvárosban, itt megvettünk szinte minden olyan szükséges dolgot amire szükség lehetett az elkövetkező napokban. A Ben Nevis túrával már nem volt ilyen szerencsénk. Egyrészt felkészületlenek voltunk és naívan azt hittük, hogy a csúcslátogatás belefér egy pár órába. Mint későb kiderült ez nagy tévedés, az 1343 méter magas csúcs leküzdésére átlagban 8-9 órát számolhatunk. Másrészt a hegyre felnézve, annak felső 2/3 részét köd borította, így mondhatom, szerencsére lefújtuk az akciót.

Glenfinnan Viadukt

Vajon hányan olvasták közületek Harry Potter kalandjait, aki a Roxfort Expresszel a londoni King’s Cross 9 és 3/4-ik vágányáról indulva utazik a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola közelében lévő roxmortsi végállomásra? Ha a valóságban a londoni vágány nem is létezik, a vasúti szerelvény és néhány pályaszakasz viszont nagyon is, ráadásra nem is messze Fort Williamtől.

A vasút keresésére indultunk, hátha összefutunk az Olton Hall nevű gőzössel, ahogy éppen ifjú varázslótanoncokat szállít. A West Highland Railway vasútvonalra könnyen ráakadtunk, az A830-as úton Glenfinnan előtt egy látogatóközpontot és egy parkolót alakítottak ki. Itt kényelmesen le tudtunk parkolni és egy igazán laza párszáz méteres séta után értük el a Glenfinnan viaduktot. A viadukt 380 méter hosszával Skócia leghosszabb beton hídja. 21 félkör alakú boltozata 30 méter magasan íveli át az alatta futó Finnan folyót.

Rajtunk kívül jópár ember várt még a viadukt fölötti domboldalon a menetrendszerint közlekedő gőzösre, viszont valami oknál fokva az nem érkezett, így csalódottan be kellett érnünk az üres vasúti pályával.

A szomszédos domboldalról is remek látvány nyílik a vasúti hídra és a mögötte levő Loch Shiel tóra.

Eilean Donan Kastély

Már sötét volt, mire elértük az aznapi utolsó állomásunkat, Skócia egyik legszebb és legtöbbet fotózott erődjét, az Eilean Donan várat.

Nevét az aprócska szigetről (Eilean Donnain) kapta, ami alig nagyobb, mint a rá épült vár. Építése a 13. században, II. Sándor skót király uralkodása alatt indult, majd a történelem során a MacKenzie és a McRae klánok erődjévé vált. 1719-ben királyi és spanyol seregek csaptak össze a vár alatt, melynek végkifejleteként a királyi csapatok felrobbantották az építményt. A romok majdnem két évszázadon át álltak érintetlenül, a teljes újraépítés 1912-ben indult el.

Az Eilean Donan kastély mára Skócia egyik szimbóluma lett, a különböző ajándéktárgyaktól kezdve a különböző filmekig gyarkan feltűnik a szemünk előtt. Forgatási helyszínként szolgált többek között a Hegylakó, vagy a James Bond – A világ nem elég című filmekben.

A kastélyba bemenni a késői időpont miatt már nem tudtunk, így kívülről próbáltunk minél szebb képeket készíteni.

A nyitvatartási időket ill. belépő árakat itt találjátok, ha kíváncsiak vagytok mi történik élőben a kastélynál, akkor ide kattintsatok!

Szállás – Broadford Backpackers Hostel

A kastélytól egy nagyobbacska kőhajítás, és elérjük a Skye szigetre átívelő hidat, majd az első jelentősebb települést, Broadfordot. A fáradtságunknak és a nem túl jó kitáblázásnak köszönhetően hosszú percekig keresgettük a szállásunkat, fel-alá vezetve szinte minden egyes főúttól jobbra eső broadfordi utcán. Tettük ezt úgy, hogy itt szinte lehetetlen eltévedni, annak ellenére, hogy a Skye sziget második legnagyobb településéről van szó, a lakosok száma 6-700-ra tehető és alig pár ház és épület található a főút két oldalán.

Pár felesleges kanyar és tolatás után végül megtaláltuk a Backpackers Hostel-t

A szálláson jellemzően emeletes ágyakat találunk, egy-egy szoba 4-7 személy elszállásolására alkalmas. E mellett limitált számú (1-2) három ill. négyágyas szoba is rendelkezésre áll. A konyha és a fürdőszoba közös. A 4 személyes szállás szezontól függően £60 – £96 (20-35E forint) összegbe kerül éjszakánként. 

A recepció ill. a személyzet fiatalokból áll, megérkezésünkkor éppen az épület mögötti tábortűznél ültek, gitároztak a hostel számos lakójával egyetemben.

A szoba tisztaságára, a konyha felszereltségére nem volt panasz. Ne egy Hiltonra gondoljunk, de arra, hogy legyen hol vacsoráznunk, ill. legyen egy kényelmes ágyunk és párnánk a pihentető alváshoz, teljesen megfelelő a hely.

3. nap

Következő nap reggelén ködös, borongós napra ébredtünk, a szitáló eső csak percekre csendesedett. Ennek ellenére nem változtatunk az aznapi terveken, a sziget keleti oldalán észak felé indultunk bejárni a környéket. 

Megörültünk, hogy kb. 200 méterre a főút túloldalán van egy kisbolt, ahol minden alapvető élelmiszer, péksütemény, innivaló, előre elkészített dobozos főtt étel megtalálható, nem volt kérdés hol szerezzük be innentől kezdve a napi betevő falatokat. Feltankoltunk az útra, majd nekivágtunk az első 25 kilométeres etapnak.

Az A87-es utat bal oldalról szinte végig magas hegycsúcsok szegélyezték, a hegyekről lefutó vízesések sokszor kisebb-nagyobb mocsaras területeket alakítanak ki a hegyek lábánál. Jobbra fordulva a Loch Ainort és a Loch Sligachan tavak partvonalát láttuk. A ködös, esős idő miatt nem szálltunk ki az autóból, menet közben készült csupán pár kép.

Sligachan öreg híd

A Loch Sligachan tavat elhagyva teljesen véletlenül akadtunk rá a főúttól pár méterre lévő Sligachan öreg hídra. Hármunk közül egyikünk sem tudta akkor pontosan mit is látunk, viszont a régi híd, a viharfelhők és a távoli Cullin hegység csipkés sziklái páratlan látványt alkottak. Szerencsénk volt, pont a hidat elérve oszlottak picit az esőfelhők így ki tudtunk szállni az autóból anélkül, hogy komolyabban eláztunk volna.

Mint később kiderült, a híd az egyik legszebb a skóciai hidak közül, szinte nincs egy útikönyv vagy dokumentumfilm, ami ne tenne róla említést. Az 1820-as években épült hídról sajnos semmi érdemlegeset nem sikerült kiderítenem. A híd lábánál egy kisebb hotel és az annak épületében működő apró sörfőzde található.

Miután tettünk egy rövid sétát és a fotók is elkészültek tovább vezettünk észak felé. Portree-n, Skye sziget legnagyobb városán megállás nélkül hajtottunk keresztül, szerettük volna a sziget ikonikus csúcsára az Old Man of Storr-ra eljutni, mielőtt újra eleredt volna az eső. Portree-tól pár kilométerre viszont nagyon világvége hangulatúra váltott az időjárás. A maga nemében egészen különös égbolt nem kecsegtetett semmi jóval.

Old Man of Storr

Az Old Man of Storr-ra vezető csapás, az egyik legforgalmasabb túraútvonal Skye szigetén.  A képződmény voltaképpen a környezetéből magasan kiálló sziklafalakból áll, amiket már kilométerekről lehet látni a főúton közeledve.

A két távoli tű alakú képződmény a célpont:

Az autót a főút melletti kis parkolóban hagytuk, innen indul a túraútvonal és itt is végződik. A kis parkoló csúcsidőben viszonylag hamar megtelik, ha a napi útiterv megengedi érdemes korán érkezni. Mivel az időjárás sajnos nem volt kedvező, így nekünk nem volt probléma a parkolással, talán rajtunk kívül még egy várakozó autó volt a kis murvás placcon. Mivel az időjárás percről percre változott, így a lehető legrosszabbra készülve magunkra kaptunk minden (elméletileg) vízhatlan kabátot és nadrágot és nekivágtunk az oda-vissza 4 kilométeres, kb 1,5 óra alatt teljesíthető túrának.

Így utólag belegondolva nem tudom mennyire volt jó ötlet a túra, lógott az eső lába illetve a ködös, párás miatt a fényképezés is szinte felesleges vállalkozásnak tűnt, de mivel ki tudja visszajutunk-e valaha Skócia ezen részére, nekivágtunk…

Az út első szakaszán egy kavicsos úton sétáltunk felfelé a hegyre. Az út során számos fakerítéssel, kapukkal elzárt területen haladtunk keresztül, az építmény a szarvasokat hivatott távol tartani az úttól.

Az út meredeken emelkedett felfelé, többször megálltunk egy rövid pihenőre, visszanézve a partra illetve a szárazföldtől nem messze lévő Raasay szigetre. Ezekben a percekben bizakodóak voltunk, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és szárazon térünk vissza az autóhoz. 

Az út utolsó része nehezebben teljesíthető, a kis kavicsos út szinte megszűnt, helyét csúszós, saras kis csapás vette át. A nyirkos fű miatt elég csúszóssá vált az út. Szinte abban a pillanatban, mikor felértünk egy hatalmas esőfelhő ért a hegy felé és éles szél kíséretében sűrű, apró szemű eső kezdett ömleni. Szertefoszlott az álom, hogy az egyedi sziklaképződések alatt leheveredjünk kicsit és élvezzük a tájat.

A vízszintesen esőcseppek pár perc alatt átáztatták a rajtunk lévő összes ruha réteget, és ráadásra a kamerákat is meg kellett óvni a nedvességtől, így elég kényelmetlenné vált a hegyen maradás. Ha már fent voltam, lőttem pár képet, igaz ilyen minőségű képeket nem mutogat az ember fia még az ismerőseinek sem, nem hogy egy utazós blogon, de tanulságként álljon itt, mennyit képes az idő változni egyik percről a másikra.

Közvetlen az Old Man of Storr alatt:

És maga a csúcs, ahogy mi láttuk:

Tény, nem voltunk felkészülve erre a hektikusan változó időjárásra, ennek az lett az ára, hogy a 40 perc lefelé gyaloglást vízben tocsogó bakancsban, átfagyott kezünket végig a zsebünkben tartva, szipogó orral tettük meg.

Az autóba visszaérve váltóruha nem lévén próbáltuk minél jobban kicsavarni a vizet a ruhákból, majd jól befűtöttünk és célba vettük a következő állomást.

Mealt Falls és Kilt Rock

15 perc vezetés közben újra elállt az eső, így kicsit jobb körülmények fogadtak, amikor ismételten kiszálltunk egy út melletti parkolóban. Pár métert kellett csak az autótól eltávolodni és előttünk termett Mealt Falls vízesés és a távoli Kilt Rock sziklaformáció. 

Az 55 méter magas vízesés azon kevés vízesések egyike a világon amik közvetlenül tengerbe vagy óceánba ömlenek. A vízesés további érdekessége, hogy az erős szél annyira el tudja fújni az aláhulló vizet, hogy az az öböl vizét soha nem éri el.

Délután 2 óra körül lehetett az idő, ezért úgy döntöttük, hogy a délutáni program előtt visszatérünk a szállásra és átöltözve, kicsit megpihenve folytatjuk a látnivalók felderítését.

Aki olvasta korábbi posztjainkat, tudhatja, hogy a naplemente ill. kékórában történő fotózás a kedvenceink egyike, így erre a napra is hasonlót terveztünk. Igaz a felhős idő miatt az igazi kék órára kevés esélyünk volt, viszont amit mi megtehettünk a sikerért azt megtettük, kerestünk egy fotózásra alkalmas helyet, így esett a választásunk az Egyesült Királyság legnyugatibb, még hajó nélkül elérhető pontjára a Neist Point világítótoronyra. A kb. 1,5 órás autóút során tettünk egy rövid kitérőt Dunvegan vára felé, viszont sajnos ide nem jutottunk be, mivel a vár ill. a kert is zárva tart Október 16 és Március 31 között. A várral kapcsolatos naprakész infókat ezen az oldalon találjátok.

Neist Point Világítótorony

A világítótoronytól nem messze egy parkoló van kialakítva, itt hagyhattuk az autót. A parkolóból egy ösvény vezet a világítótoronyig, ami kb. fél óra alatt megtehető.

A séta közben több helyről is lélegzetelállító kilátás nyílt az óceánba szakadó magas partra.

Az egész félszigeten szinte csak mi tartózkodtunk, így a látványon más ember fiával nem, csupán egy egész nyájra való juhval osztoztunk. 

Igazi naplementés képet az időjárás miatt nem sikerült készíteni, de a séta és a látvány kárpótolt mindenkit. 

Mi sajnos erről a helyszínről lemaradtunk, teljesen besötétedett, mire a világítótoronytól visszaértünk, így már nem volt értelme megkeresni az előbb említett helyszínt.

4. nap

Következő nap reggelén viszonylag jó időre ébredtünk. A jó idő alatt persze azt értem, hogy nem esett a bőrig áztató apró szemű eső, és volt egy hangyányi esély, hogy a felhő is felszakadozik. Ezen felbuzdulva tervbe vettük, hogy végigmegyünk a Skye sziget egyik legszebb túraútvonalán, a Quiraing-on.

Quiraing

A Quiraingot nevezhetnénk egyszerűen egy földcsuszamlásnak, viszont ezzel szerintem nem is írjuk le pontosan ezt az ikonikus skót tájat. A Trotternish-gerinc északi végén a földmozgások magas sziklákból, rejtett fennsíkokból és éles sziklafelületekből álló masszív képződményt hoztak létre.

Fontos, hogy az autót ne a szerpentines meredek úton tegyük le, a túraútvonal kezdőpontján parkoló van kialakítva. Így tettünk mi is és nekivágtunk a kb. 7km hosszú, helyenként az erős szél, és a lápos talaj miatt nehezen járható útnak.

1.szakasz

Az első szakaszon viszonylag a szezontól függően sok túrázóval találkozhatunk, de ne ijedjünk meg, az út későbbi részén ritkább a forgalom, és ki fogjuk tudni élvezni a szemet gyönyörködtető tájat. Előttünk a Quiraing, a kis csapásról hátra nézve a Bioda Buidhe csúcsát látjuk.

2.szakasz

A kis ösvény a meredek oldalban halad, itt legyünk óvatosak, a felszín az erózió miatt nagyon csúszós lehet, viszont egy kis odafigyeléssel így is kényelmesen teljesíthető. Az út jobb oldalán a három csúcsáról ismert ‘Börtön’ képződmény látható, megmászása csak az erre kvalifikált mászóknak engedélyezett.

Itt találjuk a ‘Tű Sziklát’, amely a földcsuszamlások fő területe. Aki bírja erővel, és rászánja az időt, felmászhat a Tű feletti platóra. Mi inkább haladtunk tovább a kijelölt útvonalon.

3.szakasz

Következett a meredek szakasz. Egy útelágazásnál dönthettünk, a jobb oldali csapás a völgybe vitt vissza, a bal oldali utat választva egy húzósabb kaptatón értük el a fennsíkot. Sok természetjáró ennél a pontnál fordul vissza, mi erőt vettünk magunkon és nekivágtunk a felfelé vezető útnak. Ahogy egyre feljebb haladtunk úgy lett egyre szebb a kilátás Skye sziget északi részére.

A fennsíkon megálltunk egy rövid pihenőre, hallgattuk, ahogy a szinte viharos szél akadálymentesen süvít keresztül és bukik alá az öböl felé.

4.szakasz

A túraútvonal a fennsíkon fordul vissza, innen visszafelé haladunk a parkolóhoz, azonban a megpróbáltatásoknak közel sincs vége. A fennsík neve ellenére nem sík, hanem alig észrevehető módon tovább emelkedik elszívva a maradék erőnket is. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy elkezdett szemerkélni az eső. Kb. 1-1,5 óra volt még hátra, esélytelennek látszott, hogy száraz bőrrel megússzuk ezt a kalandot. A végén, ha annyira nem is áztunk el mint az Old Men of Storr-on, de a kabátunk biztos 2-3 kilóval nehezebb lett a beszívott víztől, amit pillanatok alatt lehűtött a süvítő szél.

Az utolsó képeink egyike a Quiraingról, innen már “csak” le kellett jutni a parkolóba.

Mindent egybevéve, a kimerültséget, szelet, esőt, azt hiszem hiba lett volna kihagyni a teljes kört, a sziklákkal szegélyezett keskeny út, a végeláthatalan plató mind nind olyan hely ahol igazán át lehet érezni, hogy a természet formáló erők mennyivel hatalmasabbak, mint az arra járó emberek.

5. nap

Ez a nap hosszúnak és egyben nagyon érdekesnek ígérkezett, szinte a “világ végén” levő Külső-Hebridákra hajóztunk át. Az Uigból Tarbertbe tartó komp kora délután indult, így a reggeli hostelből kijelentkezés után jó pár óránk maradt, amit szerettünk volna hasznosan tölteni.

A Sligachan öreg hídtól tettünk egy pár kilométeres kitérőt a közelmúltban nagyon felkapott Fairy Pools felé. Tervek szerint az erre kijelölt parkolóból kb. 2 kilométert kellett volna sétálni, hogy meglássuk a kristálytiszta kis tómedencéket, amiknek vizét számos kis vízesésen keresztül egy jéghideg vizű patak táplál.

Sajnos ezúttal az időjárás keresztülhúzta a számításainkat, a kis patakot nem messze a parkolótól gyalogosan kellett volna átszelni, viszont az esőzések miatt az annyira megáradt, hogy hiába sétáltunk a part mentén, nem találtunk átkelésre alkalmas helyet, így több túrázóval egyetemben csalódottan ültünk vissza az autóba és indultunk tovább Portree felé.

Portree

Skye sziget legnagyobb városa a keleti parton található Portree. Turisztikai információs irodát, hoteleket, kikötőt, valamint a sziget egyetlen középiskoláját találjuk a kb. 4500 lakosú városban.

Mivel a betervezett Fairy Pools meglátogatása elmaradt, ezért maradt elég időnk ahhoz, hogy a kompot egy hosszabb úton érjük el, így tovább folytattuk az utat az A855-ös úton északra a sziget keleti oldalán. Portree-tól északra szinte semmilyen komolyabb lakott település nincs, az út egysávosra szűkült, sok helyen kis kiállóval, hogy a szembe jövőket el tudjuk engedni.

Uig előtt az út közvetlenül a parton visz, a táj és a lassú tempó miatt egészen különös és megnyugtató érzés volt itt autózni.

Uig – Tarbert

Uig egy 200 lakosú kikötőváros, ahonnan többek között a Külső-Hebridákra juthatunk el komppal. A retúr jegy nem volt olcsó, az autóra £63.3, az utasokra fejenként £13.3 összeget fizettünk. (Forintra átszámolva összesen így kicsit több, mint 37.000 forintot fizettünk)

Naprakész árakat és menetrendet ezen a linken találtok.

Kb. két órányi út után kötöttünk ki a Külső-Hebridákhoz tartozó Harris szigeten. Tarbert városkája egyfajta választópont, innen északra található Észak-Harris és Lewis szigetek, innen délre a mi úticélunk a Dél-Harris sziget.

Szállás – Drinishader No5

A kikötőtől alig negyed órányira sikerült szállást foglalnunk, egy csendes kis vízparti faluban. A falu ez esetben nem jelentett mást, mint egy pár útszéli házat. A GPS alapján nehéz volt eldönteni, pontosan melyik épület lesz a miénk, két lakóépületet és egy garázst láttunk a megadott címen. Érkezésünkkor senkit nem találtunk ott, csak egy hatalmas, hosszúszőrű macskát, aki az erős szél elől próbált menedéket találni. 

Próbáltunk bárkit találni, aki segítségünkre lehetett volna a szállás átvételekor, így bekopogtunk szinte minden ajtón, amit találtunk. Számunkra meglepő módon egyik ajtó sem volt bezárva, szabadon mehettünk ki-be az összes épületbe. Egyik ajtó mögött sem a recepciót találtuk, hanem az ott lakók személyes dolgait, cipőket, kabátokat felakasztva. Miután szinte mindent végigjártunk, kizárásos alapon egy kis melléképület maradt ahova benézhettünk, mint később kiderült az a mosoda volt, frissen mosott, összehajtogatott ágyneműkkel. A hosszú szőrű macskának sem kellett több, kihasználva a résnyire nyitva hagyott ajtót beosont és dorombolva ráfeküdt a friss lepedőkre. Ezúton is elnézést kérünk, ha valaki miattunk macskaszőrt talált volna az ágyneműjében 🙂

A mosókonyhában végül sikerrel jártunk, az ajtó belső felére egy kézzel írt lapon a szállásadó hölgy telefonszámát találtuk, őt felhívva fél órán belül a helyszínen volt és megmutatta, melyik is lesz a mi lakásunk. Kulcsot – talán mondhatom, hogy nem meglepő módon – mi sem kaptunk. Utólag belegondolva a világ végén lévő rendkívül gyéren lakott szigeten, távol a zsúfolt civilizációtól teljesen máshogy gondolkodnak a helyi lakosok, meg sem fordul a fejükben, hogy valaki ellopjon bármi értéket mástól. Erre az itt tartózkodásunk alatt láttunk más példát is.

A szállás egyébként nagyon otthonos, minden szükséges eszközzel felszerelt volt. Az alsó szinten a nappalival egybeépített konyhát, a felső szinten a szobákat és a fürdőt találtuk. A szobák a pár tíz méterre lévő vízpartra néztek, a fűtésről ill. melegvíz ellátásról fatüzelésű kályha gondoskodott.

A szállásért kb. 11000 forint/fő/éjszaka összeget fizettünk, a foglalást ezen az oldalon keresztül tudjátok intézni.

6. nap

Luskentyre

Voltatok már finomszemű, sárga homokdűnékkel szegélyezett azúrkék tengerparton? Gondolom sokan közületek igenlően bólogatnak. Voltatok már finomszemű, sárga homokdűnékkel szegélyezett azúrkék tengerparton nagykabátba öltözve, kapucnival a fejeteken, félig átázott túracipőben, miközben remegtek a hidegben azt kívánva, hogy bárcsak elállna az eső és az fránya szűnni nem akaró viharos szél? Aki nem az olvasson tovább, hiszen első Hebridákon töltött napunk első útja ide vezetett.

A szállásunktól 15 kilométerre lévő partot többször is az Egyesült Királyság legszebb partnának választották, nem titok, hogy a partszakasz önmagában is elegendő látnivaló lett volna hogy a Külső hebridákra utazzunk.

A főútról letérve egy szűk egysávos út vezet a part felé. Útközben számos homokdűne, egy-két hétvégi ház ill. két temető mellett haladtunk el, mielőtt az út a kis partközeli parkolóba torkollott volna. A parkolót gyér füves homokdűnék választják el a parttól. Egy rövid séta után egyértelmű lett, miért is nevezik ezt a partszakaszt Skócia egyik legszebb részének.

Ha a Luskentyre tengerpart csak ebből az egy szakaszból állna az is elegendő lenne, hogy lenyűgözzön minden erre járó kikapcsolódást kereső embert, azonban a part tartogat még meglepetést. Ahogy visszatérünk a főútra és Seilebost felé folytatjuk utunkat, egy dombtetőről igazán remek kilátás nyílik a hatalmas dűnékre és az Észak Harris hegységre. Lehet ennél szebb egy tengerpart?

Seilebost

Az A859-es úton Seilebost-ot elhagyva a parti homokot felváltják a sziklák. Ottjártunkkor viharos szél és hatalmas hullámok tették igazán vadregényessé ezt a partot. 

Golden Road

Dél-Harris partvonalát követi a Tarberttől Rodalig futó, Golden Road-nak nevezett út. A keskeny, egy sávos kis út apró norvég és gael nevű falvakon visz keresztül, a régen elszigelten élő népcsoportok mára teljesen összeolvadtak. Megoszlik a vélemény, honnan kapta az út a nevét, egyesek szerint az Arany Út neve, annak fontossága miatt született, mások szimplán az építési költségek miatt hivatkoznak így rá.

Az út mentén kifejezett túristalátványosság nincs, viszont a táj és az öblökben megcsillanó Nap fényeiért mindenképpen érdemes végigutaznunk ezen a kb. 2 óra hosszú útvonalon.

Az út során két megállót tettünk. Az egyik egy útszéli kis boltnál, ai első ránézésre tűnik nagyon sok minden másnak, de nem vegyesboltnak. Ez lenne az a bizonyos hely (forrás:Google)

Az előzetes várakozás ellenére mindent megtaláltunk, amire csak szükségünk volt, így örömmel konstatáltuk, hogy időt nyertünk és nem kellett külön egy frekventáltabb helyre visszavezetni a bevásárlás miatt.

Miután végeztünk a vásárlással és az autó felé sétáltunk vissza egy középkorú hölgy érkezett egy eleg újnak és drágának kinéző “városi terepjáróval”, leparkolt, kipattant belőle, majd nem törödve a járó motorral és a nyitva hagyott ajtóval besétált a boltba. Hisszük, hogy a látottak is a maximális közbiztonság és bizalom jelei, mintsem a hölgy nemtörődömségéből adódtak.

Szent Kelemen templom

Második megállónk a Rodel közeli St. Clement (Szent Kelemen) templom volt.

A templomot 1520 körül építhették a MacLeod klán számára. Bizonyos leírások, utalnak arra, hogy az épület kolostorként szolgált a későbbi években, erre viszont semmilyen bizonyíték nem maradt fenn. Kb. 40 évvel a megépítése után az egyházi reformoknak köszönhetően használaton kívül helyezték, viszont a templomkert továbbra is a MacLeod család temetkezési helye maradt.

7. nap

Reggel sietve távoztunk a szállásról, hogy elérjük az első kompot vissza Uig-ba. A reggel 8:00 körüli indulás idején még szinte vaksötét volt, a sűrű felhőn átjutó első reggeli fények a hajón értek. Visszaút során az ekkorra megszokott viharos erejű szél korbácsolta a hullámokat, az óceánjáró komp megállás nélkül fel-le táncolt, miközben sokszor a felső utaskabin tetejéig csapta fel a sós vizet.

A sikeres dokkolás után 480 kilométer várt ránk, hogy elérjük az utolsó éjszakai szállásunkat Glasgowban. Két hosszabb megállón kívül csak tankolni és a lábunkat kinyújtóztatni álltunk meg. Az első komolyabb állomás a már ismert Eilean Donan kastélynál volt, mindenképpen szerettük volna nappal is megörökíteni a tájat. Ezúttal nem a kastély mellett álltunk meg, hanem annak túloldalán, nem messze találtunk egy benyúló földnyelvet, és egy kockakővel kirakott kis mólót. Felállítottam a háromlábú állványt és elkezdtem fotókat készíteni.

Sajnos ezen kép elkészítése után felrobbant az időzített bomba. Így utólag belegondolva hatalmas hiba volt, hogy a lejtős, macskaköves placcra erős szélben nem figyeltem jobban a fényképezőre, amit egy nagyobb széllökés felborított. Szerencsére a gép nem sérült, de ezzel az utolsó képével adakozzunk a széthulló objektív emlékének…

Loch Ness

Biztos többekben felmerült, hogy az eddig meglátogatott helyek listájáról hol marad a híres Loch Ness és nem kevésbé híres Nessie nevű lakója. Nos, itt az idő, hogy útba ejtsük ezt a misztikus helyet.

A tó Skócia második legnagyobb tava, kb. 40 kilométer hosszú, legnagyobb mélysége 230 méter, körülbelül négyszer annyi víz van benne, mint a Balatonban.

Hosszú kilométereken át haladtunk a part melletti unalmas úton, sajnos a tóból menet közben a sűrű növényzettől szinte semmit nem lehetett látni. A megszámlálhatatlan kanyar után érkeztünk meg az Urquhart váránál lévő kiépített parkolóba.

Kicsit szívtuk a fogunkat, amikor megláttuk a fejenként £8 mára £12-ra (kb. 4300 forint) drágult jegyet, viszont ha ezt nem vesszük meg, alig látni a tóból bármit is. Egyáltalán nem biztos, hogy Nessie a szörny a tóban él, az viszont teljesen biztos, hogy a mítoszt kőkeményen kihasználják a helyiek, és hatalmas üzletet csinálnak belőle. A pénztár utáni boltban egymást érik a plüssfigurák, kitűzők, pólók, leveseskanalak, mindenféle csicsás tárgyak. Nekünk épp elég volt a jegyet megvenni, átrohantunk az ajándékbolton.

Az épület másik oldalán egy rendezett parkot és a tóparti vár romjait találtuk.

A mára teljesen romos vár a középkori Skócia egyik legmeghatározóbb vára volt. A középkorban magtár, tömlöc, galambdúc is üzemelt a lakótorony mellett. Mára a várfal maradványai mellett az ötszintes lakótorony megmaradt részei a legérdekesebb látnivalók.

Urquhart vára közelében folyt a legtöbb kutatás a tóban élő szörny után. Bizonyos mendemondák szerint Nessie, ez a különös lény lehet egy ősi dinoszauruszfaj egy megmaradt példánya, lehet akár egy többméteres óriásharcsa, vagy egy kidőlt erdeifenyő törzse. Legyen ez a misztikus lény bármi, az állítólagos 1993 évi, legutolsó feltűnése óta nem adott életjelet magáról. Bármennyire fürkésztük a vízfelszínt, mi sem láttunk semmi különös felbukkanó teremtményt. Igaz az átlagban 5 fokos vízhőmérséklet és a rendkívül sok úszó törmelék sem kedvez egyik vízi élőlény számára sem.

Nem csüggedtünk, amiért nem sikerült újabb bizonyítékot szerezni a szörny létezésére, a tó, az azokat körülvevő, felhőbe burkolózó hegyek igazán kivételes panorámát alkotnak.

Szállás – The Ferry Inn

Skóciai időtöltésünk utolsó szállása a The Ferry Inn volt. Ezzel a szállással kapcsolatban annyi igényünk volt csupán, hogy minél közelebb legyen a reptérhez, hogy másnap a kora reggeli gépindulás előtt kényelmesen beleférjen az autó leadása illetve a becsekkolás.

A szállás egy pár szobából álló vendégház, aminek aljában egy éttermet és egy pubot találtunk. A szállásadó, aki egyben csapos is volt, igazi tősgyökeres 70-es éveiben járó öregúr, igazi skót nyelven beszélt, talán túlzok, ha azt mondom minden ötödik szavát értettem, annak ellenére, hogy munkámból kifolyólag szinte napi szinten használom az angolt. Félig szavakkal, félig activityzve sikerült a szállásunkat elfoglalni, vacsorázni egyet és jobb későn, mint soha alapon megkóstolni egy skót whiskey-t. A kért Monkey Shoulder-t nem ajánlotta az idős úr, mondván még túl friss és nem érezni rajta az igazán jellemző ízeket. Mondanom sem kell, hogy még így is jobb volt, mint bármelyik általam eddig kóstolt típus.

Ezt a szállást jelenleg nem tudom senkinek ajánlani, egyik szállásfoglaló oldalon sem elérhetők szabad szobák egyik időszakra sem…

Utolsó reggelen csak a forgatókönyv szerinti autóleadás és check-in maradt, pár perccel dél után sikeresen landoltunk Budapesten.

A Skye szigetet és a Külső-Hebridákat a zord őszi idő ellenére minden utazónak ajánljuk. Teljes biztonsággal mondhatom, hogy itt mindenki megtalálja a számítását, aki szeretne a nyüzsgő nagyvárosi élet elől elmenekülni, akár több időre is, mint hét nap.